Azkaban Őrült Boszorkánya

 Most kivételesen nem egy szerelmi történetet hoztam, hanem egy    őrült fejezetet.:D Hozzá teszem, Bellatrix is az egyik kedvenc szereplőm, és ezen a képen különösen csinos!:) A fejezet nem hosszú, de azért jó olvasást!

Cím: Azkaban Őrült Boszorkánya

A nő magabiztosan sétált végig a temetőn. Arcán megvetés tükröződött ahogy egy-egy gyors pillantással megtisztelte a mugli sírköveket. Teljes mértékig biztos volt benne, hogy ha ő egyszer meghal egy egész kápolnát szentelnek neki melyet a legkifinomultabb és legdrágább kövekből építenek majd, s a felirat hatalmas, cikornyás betűkkel lesz a kápolna ajtaja fölé vésve, hogy messze harsogják: 'Itt nyugszik Bellatrix Lestrange, a Nagy Úr legelhivatottabb szolgája'. A nő harsányan felkacagott. Tudta, hogy a Nagy Úr nem fogja örök életben részesíteni őt, hiába Ő a leghűbb a halálfalók közül, de abban biztos volt, hogy hátralévő életében a pénz miatt nem kell már aggódni, s gyilkolni való is akad bőven.
-Nagy Uram... - hajolt meg egy fekete taláros férfi előtt. Végre elért a temető közepébe, ahol egy kisebb fekete csuklyásokból álló csoport várta. A nő kitágult pupillával, csillogó szemekkel és remegő ajkakkal nézett fel a férfira. Utóbbi magas volt, karcsú, feje kígyószerű: orra helyét két apró vágás jelezte, koponyája tar volt, fogai élesek, szemei pedig sárgán világítottak. A Nagy Úr hosszú, fehér ujjának hegyét Bellatrix fekete, göndör hajához érintette és mélyen sziszegve sóhajtott.
-Kedves Bellatrix, remélem jó hírekkel szolgálsz. - a férfi hangja hideg volt mint a penge, s a nő apró remegésekkel jelezte hódolatát és vágyait. Mivel igen is jó híreket hozott, bátorkodott felkelni és a gonosz szemekbe pillantani. Szinte remegett az izgalomtól, alig várta, hogy közölhesse a jó hírt. Nem merte tovább váratni Urát, hát suttogva belekezdett.
-Az embereink fantasztikus ütemben hódítják meg Minisztériumot Nagyuram! Evergroom tegnap Imperius átok alá vonta a Varázsbűn Üldözési Főosztály  vezetőjét, Sackler a halálig kínozta az egyik Rend tagot, Mundungust, Amanda pedig kivallatta Bonest, a főtitkárt. Érdekes információkat közölt... - hatásszünetet tartott. Szemei hatalmasra tágultak, mellkasa fel-le mozgott az izgatott zihálástól. Kezei folyamatosan láthatatlan kis jeleket írtak le maga elé. Igen. Bellatrix-on is fogott az Azkaban szörnyű tizensok éve. Elméje már nem volt teljesen ép, bár a Nagy Urat ez cseppet sem zavarta, sőt..! Nagyon is imponált neki a csinos, bár kissé viseltes arcú boszorkány őrült szadizmusa és a kritikus hozzáállása a muglikkal, félvérekkel és vérárulókkal szemben. - Azt mondták Harry Potter visszatért az iskolába. - Harry Potter neve egycsapásra elfeledtette Voldemorttal Bellatrix csinos arcát. Összeszűkült pupillával fordult a boszorkányhoz, s mohón itta annak minden szavát. Bellának ez nagyon is tetszett. - Perselusnak el kellett jönnie az iskolából mert fellázadtak ellene. Greyback, Hewerald, Momsen és Terkle is épp csak, hogy ki tudtak jutni. A gyávák! - sikoltott fel a nő szenvedélyesen, majd hirtelen a Nagy Úr lábai elé vetette magát. Megfogta a férfi talárjának szélét és megnedvesített ajkakkal, még mindig hatalmasra nyílt szemekkel pillantott fel a Nagy Úrra. Egészen úgy tűnt mintha szenvedne. - Ó, kegyelmes Nagy Uram, kérlek téged, sőt könyörgöm: engedd, hogy elmenjek Roxfortba és megöljem Harry Pottert. - miközben kimondta a fiú nevét, rózsaszín nyelvét furcsán kidugta telt ajkai közül, s így egészen sziszegő hatást keltett. Voldemort hangosan felkacagott majd hirtelen pálcáját a nőre szegezte.
-Ugyan, kedves Bella! Jól tudod, hogy a Potter fiú az enyém. - pálcáját a nő álla alá dugta, s gyengédnek egyáltalán nem nevezhető mozdulatokkal talpra tessékelte a nőt, aki fátyolos szemekkel nézett a gonosz arcba. - Mindazonáltal, kedvesem, megengedem neked, hogy te válassz elsőként azok közül akik nem akarnak csatlakozni seregemhez. - a nő szívét hideg öröm járta át, ajkai mosolyra húzódtak. Mélyen meghajolt.
-Túl kegyes vagy hozzám Nagy Úr! - Voldemort újra megérintette a nő haját, majd elszáguldott mellette s közben egész temetőt bezengő hangon újra megszólította őt.
-Lucius barátunk volt kedves idehozni a Roxfort mugli ismereteket tanító professzor asszonyát. - a férfi merő gúnnyal ejtett ki az utolsó öt szót. Mindenki nevetett, de Bella kacaja táblát kaparászó macskakarmokként hasított a levegőbe. Szemével vadul keresgélte az említett személyt. Az említett nő a fekete csuklyások megnyitott gyűrűjének közepén feküdt a földön. - Bella, ha lennél szíves... - azzal a férfi hopponált.
 Bella vadul csillogó szemekkel, s újra kitágult pupillákkal lépett a tanárnőhöz. Cipője orrával a hátára fordította. Látszott a mugliismeretek professzor asszonyán, hogy már hosszas idők óta kínoztak, de Bellatrixot ez egy cseppet sem zavarta: megmarkolta karcsú varázspálcáját, rászegezte a nőre és azt visította: Crucio! A keserves sikoltozásba a halálfalók harsány nevetése vegyült, egészen addig míg Bellatrix, arcán olyan mosollyal mintha hatalmas ajándékot adna át, el nem suttogta: Avada Kedavra!

Miért ilyen kedves veled?

Sziasztok! Sajnálom hogy eddig nem volt friss, de most hoztam egy szintén Aqua-Pitonos részt, viszont ez most hosszabb mint az eddigiek és ebben a történetben Aqvarella, Harry, Ron és Hermione 18 évesek és a Roxfortban 8 helyett, 10 évfolyam van, de ők még csak a 8.-ba járnak.
Akkor kezdjük is!

Cím: Miért ilyen kedves veled?

-Rakd el a pálcád Malfoy amíg szépen mondom! - a mondat Aqvarella, a vörös hajú velita boszorkány szájából hangzott el. Ő, és a tejfelszőke hajú Malfoy, a Roxfort előcsarnokában álltak kivont pálcával. Dühösen meredtek egymásra, ügyet sem vetve a körülöttük egyre gyarapodó seregletre.
-Na mi az? - mosolyodott el gunyorosan a fiú és az Aqva háta mögött idegesen toporgó Hermionéra nézett aki folyamatosan azt motyogta :"Hagyd már Aqvarella menjünk! Ne vegyél róla tudomást! Gyere már!" De a lány csak nem akart mozdulni - Minek védelmezed azt a mocskos kis sárvérűt? - Aqvarellánál elszakadt a cérna, meglengette pálcáját és elkiáltotta magát:
-Sprotego! - abban a pillanatban Malfoy is elkiáltotta magát ('Sectumsempra') s hamarosan mindketten a hideg csempén feküdtek. A tömeg hangosan felmorajlott, többen fel is sikítottak. Először Malfoyra figyeltek fel aki nyöszörögve tapogatta a fülét, majd a lányra néztek. És a tömeg egy emberként morajlott fel. Aqvarella ugyan is vérzett. A hasából patakokban folyt a vér és nagyobb tócsákba gyűlt a padlón.
-Mi folyik itt? - csendült egy nyájas hang. A nagyteremből Piton lépett ki. Először Ő is Malfoyt vette észre akinek a fülei kukafedő nagyságúvá dagadtak és a tömeghez fordult. - Ezt ki csinálta? - ám ekkor a rémült gyerekek szétrebbentek és felfedték a bűnöst - akiben már alig volt élet. Piton szemei kitágultak a döbbenettől majd a felismeréstől. A levegő sípolva távozott a tüdejéből egy "Nee!" kíséretében, majd a lány mellé futott és mit sem törődve a vérrel letérdelt mellé. Az útközben előkapott varázspálcájának végét most a lány feltépett hasára helyezte és különös nyelven beszélni kezdett. Az egyik elsős a véráztatta padlóra mutatott.
A vörös nedű mintha visszafele csorgott volna, vissza a vörös hajú lány testébe. Miután az utolsó csepp is visszakerült a lányba, Piton karjai közé vette a törékeny testet és Malfoy felé fordult. Összeszorított fogai, remegő orrcimpái és addiginál is feketébb és hűvösebb szemei nem sok jót ígért Malfoynak.
-Te..velem..jössz! Száz pont a Mardekártól és az elkövetkező években büntető feladatok sora vár rád....ha csak ki nem csapnak innen téged! - miután egy mellék ajtón át Piton, Aqva és a füleit markolászó, síró Malfoy eltűnt, a Griffendélesek elképedve egymásra néztek és egymás szavaiba vágva mondani kezdték a magukét.
-Ilyet még sose csinált....
-Eddig még 1pontot se vont le a Mardekártól, nem hogy százat!
-És láttátok milyen arcot vágott mikor meglátta Aqvarellat?
-A karjaiba vette pedig ez nem vall rá!
-Na és hogy bánt Malfoyjal? Az tök fura volt!
-Biztos azért volt ilyen szigorú vele mert majdnem megölt egy embert! - vélekedett valaki. Ám ekkor Harry is megszólalt.
-Nem hiszem. Én még régebben ugyan ezt megcsináltam a kis kedvencével, Malfoyjal és megúsztam a dolgot. Valami más van emögött.
**
Pár órával később Aqva ébredezni kezdett. Az első dolog ami tudatosult benne az az volt, hogy a gyengélkedőben van. A második, hogy egy fekete holló ül mellette. A madár éj színű szemei nagyon emlékeztették őt valamire, vagy inkább valakire... Többre nem jutott ideje, mert ekkor a Javasasszony csörtetett ki a szobájából, hogy megnézze betegét.
-Hála az égnek, hogy felébredtél! Nem is tudom, hogy képzelte! Haszontalan kölyök! Csoda, hogy nem rúgták ki! Még hogy egy ilyen veszélyes átkot szórni valakire!...
-Elnézést, de kiről beszél?- Aqva megdörzsölte lüktető fejét és megpróbált felülni, de Madam Pomfrey visszatolta.
-Hogy kiről beszélek? HOGY KIRŐL? Arról az átokfajzat Malfoyról beszélek! Majdnem megölt téged! Még szerencse, hogy Piton professzor...
-Piton professzor? - kérdezte motyogva a lány és elpirult élénken élt még benne a pár napja történt...
-Még jó hogy mondod! - a javasasszony a hollóhoz lépett. Egy kis darab pergamenre írt valamit majd a holló lábához kötötte és útjára engedte.
-Az meg mi volt?
-Piton professzor megkért, hogy feltétlenül tájékoztassam ha jobban érzed magad.
-Jól vagyok, úgyhogy szeretnék most azonnal visszamenni a griffendél toronyba! - Aqva újra elvörösödött. Amióta megtörtént az a bizonyos dolog, még egyszer sem kellett Perselus Piton szemébe néznie...és még nem készült fel erre. De a javasasszony hitetlenkedve felcsattant.
-Dehogy mész! Még egy csomó vizsgálatot...Héhé! Feküdj vissza most rögtön! - Aqva felkelt az ágyból és mit sem törődve Madam Pomfreyval, kisétált az ajtón.
Kicsit se volt jól, feje kótyagos volt és fájt, de lábai -őszinte örömére- még működtek így el tudott jutni viszonylag hamar a griffendél toronyhoz.
-Hippogriffolin. - szólt mikor a kövér dámához ért. A portré feltárult és ő nagy nehezen felhúzta magát. Ettől a gyakorlattól kimerült és rögtön leroskadt a földre, de már biztonságban érezte magát. Ekkor vagy hat kar fonódott köré.
-Ron? Harry? Hermione? - nyögte és hagyta, hogy eltámogassák őt a kanapéig.
-Aqvarella miért jöttél el a gyengélkedőből? Tudja ezt Madam Pomfrey? Vissza kell menned, hulla sápadt vagy! És... - ekkor Hermione elhallgatott. Kint, onnan ahol a Kövér Dáma őrködött Piton hangját hallották meg. Aqva rémülten felpattant.
-Figyelj Harry kölcsön adnál nekem...valamit? Köszi! - azzal rohant is fel a fiú szobájába, meg se várva a válaszát. Még hallotta amint utána kiáltanak de ő nem törődött velük. Azt is hallotta amint a portré ajtaja kinyílik és szíve hevesen dobogni kezdett. Harry ládája mellől felkapta a Tűzvillámot majd a nyitott ablakon keresztül kisuhant. Mikor már eléggé mesze volt az ablaktól és már meg tudott nyugodni valamennyire, érezte, hogy még rosszabbul érzi magát. Egy kicsit előre dőlt, hogy fejét a seprűnyélen nyugtassa. Aztán kirepült a Roxfort birtokáról és hopponált a Black-házba.
Térdre esett és csak egy kicsin múlott, hogy nem ájult el. Elvonszolta magát az ajtóig, benyitott, majd úgy a hogy volt, a földre roskadt. A konyhából csörömpölés hangzott majd egyszerre több 'Ó, te jó ég' hangzott fel. Hármat ezek közül felismert: Lupin, Sirius és Tonks. Hát persze! Most Tonksra van szüksége! Hisz ő mindig fel tudja vidítani...
-Tonks...-suttogta és nagyot pislogott, nehogy elájuljon. Tonks és Lupin felnyalábolták őt a földről és eltámogatták a konyháig. Leültették az egyik fotelbe ahol Aqva összegömbölyödött mint egy kiscica és próbált eszméleténél maradni. Lupin elővarázsolt egy takarót és ráterítette a lányra.
-Mi történt veled? - kérdezte a férfi míg Tonks azt nézte, hogy van-e láza.
-Eljöttem... - suttogta erőtlenül Aqva. Iszonyú kísértést érzett arra, hogy ott helyben elaludjon.
-De miért jöttél el a Roxfortból? Dumledore tud erről? - faggatták tovább a lányt de az megmakacsolta magát. Egy hirtelen mozdulattal átölelte Nimphadorát és az ölébe borulva elbóbiskolt.
*
Mikor felébredt, egy üres szobában találta magát. Biztos volt benne, hogy a Grimauld téri házban van, legalább is a kopott falak erről tanúskodtak. Az ágy mellett egy kis éjjeliszekrényen gőzölgő tea várta és egy kis cetli. Először belekortyolt a teába, majd felvette a fecnit. Felismerte benne Tonks jellegzetes macskakaparását.

"Aqva, ne haragudj de Rend-ügy miatt el kellett mennem. Maradj szépen a fenekeden és fogadj szót Siriusnak amíg meg nem jövök! Sietek!
U.I.: Dumledort értesítettük rólad, valószínűleg hamarosan tiszteletét teszi a házban. Remélem jó okod volt minderre...
Tonks"

-Remélem jó okod volt minderre. - olvasta fel hangosan az utolsó mondatot. - Ha tudnád Tonks, hogy mennyire jó okom volt minderre.... - sóhajtott fel komoran. Nyújtózott egyet, s elégedetten tapasztalta, hogy ez a kis pihenő jót tett neki.

Lent a konyhában nem talált senkit, amit nem is bánt annyira. Szeretett volna nyugodtan megreggelizni. Elővarázsolt néhány pirítóst és vajat a szekrényből, majd csendben nekikezdett a reggelihez. Épp amikor befejezte, megjelent az ajtóban Sirius. Karba fonta a kezét és nekitámaszkodott az ajtófélfának. A lány megpróbált vidámnak látszani és elindult felé.
-Szia Sirius, remélem jól vagy... - megpróbált elmenni a férfi mellett, de az kinyújtotta egyik kezét, elállva így a lány útját.
-A-aaa. - mondta a férfi mutató ujját jobbra-balra billentve. - Gyere és mesélj! - átkarolta a lányt és odavezette az egyik kanapéhoz. Leültek rá, de a beszélgetés csak nem akart elkezdődni. Aqva meredten bámult maga elé, Sirius pedig meredten bámult a lányra.
-Nos? - próbált beszélgetést kezdeményezni a férfi, de a lány témát váltott.
-Tonks mikor jön meg? - kérdezte.
-Estefele. Aqva, kérlek! Miért szöktél meg a Roxfortból? Biztos jó okod volt rá, de muszáj elmondanod, hogy mi volt az! - a férfi hangjában aggodalom csendült. Aqva könnyei arcát szántották, s hirtelen Sirius mellkasára borult.
-Nem akarom...Nem szabad...Nem mondhatom meg...Nem akarom...Kérlek! - a zokogása lassan hisztérikussá vált. Sirius átkarolta, nyugtatgatta, magához húzta, de egy ideig semmi nem használt.
-Figyelj, nem tudom mi történt veled. De ha magadtól nem mondod el, meg kell kérnünk Pitont, hogy hozza el az igazság széru... - a lány hirtelen felpattant a kanapéról és hitetlenkedő-ijedt pillantást vetett Siriusra.
-Ne..-nyögte-..Pitont, ne...Csak...őt neee... - Sirus még idejében kapta el, ugyan is lábai felmondták a szolgálatot. Lefektette a kanapéra s fejét a férfi ölébe hajtotta.
-Ezek szerint Piton csinált valamit? Bántott? - kérdezte találgatva Sirius.
-Nem....Sirius, hagyjál...Engedj el! El akarok menni innen! - Aqva újra felpattant s elindult a kijárati ajtó felé, de Sirius elkapta a karját és magához rántotta. A lány kezei Sirius mellkasához tapadtak. Mindketten szaporán vették a levegőt, s egymás szemeibe néztek. 'Eddig észre sem vettem, hogy a sötét szempár milyen vonzó' gondolta Aqva, s ezzel egyidejűleg Sirusnak azon járt az esze, hogy észre se vette, hogy Aqvarella igazi nővé érett. Percek múltán, Sirius észbe kapott és elengedte bal kezével a lány derekát, de jobbjával továbbra is a csuklóját markolta.
-Ne haragudj! - szólalt meg halkan Aqvarella - Azt hiszem felmegyek...pihenek egy kicsit még. - Sirius bólintott, elengedte a lány csuklóját de nem szólalt meg.
Aqva elindult kifelé, de az ajtóból még vetett egy vágyakozó pillantást a férfira.
*
'Ő Harry keresztapja! Ráadásul sokkal idősebb mint én. Meg ez a Piton-ügy is...Még azt sem tudom mit fogok csinálni. Egyáltalán van értelme visszamennem az iskolába? Siriusnak olyan szép szeme van. Pitonnak is sötét, de az övé hideg és gyűlölköző, Siriusé pedig meleg...lágy...' - Aqva a hátára fordult s úgy gondolkozott tovább. Rosszullét fogta el arra a tudatra, hogy két olyan férfi közül válogat, akik közül egyiket se kaphatja meg. Leginkább fájt neki. De meg is könnyebbült...így legalább nem kell elszenvednie az elutasításokat.
De vajon tényleg nem kaphatja meg egyiküket sem? Pitonra gondolt és a vele töltött éjszakára. De Aqva máshogy akarta megkapni: fel akarta vállalni őt, de tudta, hogy Piton ezt nem teheti meg. Így inkább elmenekült a lány előle.
Kínjában már nem tudott mit csinálni: legurult az ágyról és hangos koppanással földet ért. Aztán szidta magát, hisz meghallotta a sietős lépteket. Mikor nyílt az ajtó, gyorsan megszólalt.
-Semmi bajom Sirius, csak unatkozom... - de mikor az ágy mögül feltűnt valaki, az nem Sirius volt. - Lupin! Te mit keresel itt? - kérdezte csodálkozva. Azt hitte, hogy Lupin is csak este jön vissza a Black-házba.
-Ezt én is kérdezhetném Tőled, Aqvarella. - mondta jóindulatúan mosolyogva, majd kinyújtotta a kezét és talpra segítette a lányt.
-Én csak...Meguntam a sulit. - füllentette ügyetlenül a lány miközben megdörzsölte a tarkóját. - És te? - kérdezte újra.
-Az én őrszolgálatom véget ért mára.
-Esetleg Tonks is itt van? - kérdezte a lány reménykedve.
-Nem, Ő még nincs. Viszont van valaki aki látni szeretne. - mondta a férfi. A lány gyanakodva meredt rá.
-Még is kicsoda?
-Dumbledore professzor. - mondta egyszerűen. Aqva agya lezsibbadt...Ezt nem...nem tudja végig csinálni. Aztán arra gondolt, hogy sok veszteni valója nincs. Ha ki is derül valami, Ő még mindig kiszállhat hisz nem is igazi boszorkány, csak egy velita.
Lupin nyomában kilépett az ajtón és elindultak lefele. Reménykedett benne, hogy ez csak egy rossz álom, de sajnos a konyhában ülő professzor valóságos volt.
*
A Dumbledore professzorral lefolytatott beszélgetés kínosabbra sikeredett mint azt a lány hitte, ugyan is Sirius is bent ült aki már korábban elmondta a professzornak, hogy Pitonra gyanakszik. Minden erejével azon volt, hogy készségesen még is tartózkodóan válaszoljon a kérdésekre, és mértéktelenül hálás volt amikor Kingsley betoppant és Ő felrohanhatott a szobájába. Behúzta a reteszt majd az ágyra vetette magát és minden feszültségét sírásba fojtotta. Lupin egy ideig megpróbálta az ajtó túlsó feléről meggyőzni, hogy menjen le és mondjon el mindent, de aztán Ő is rá hagyta. Végül felcsendült az a hang akinek a gazdáját már hosszú órák óta várta.
-Nyisd ki Aqva! Tonks vagyok! - a lány felült az ágyon és egy pálcaintéssel kinyitotta az ajtót. Azon egy rágógumi rózsaszín hajú, nyúzott arcú boszorkány vágtatott be. Megszólalnia se volt ideje Aqvanak, Tonks rá vetette magát, átölelte és azt kérte mondjon el neki mindent.
-Bennem megbízhatsz Aqva, ugye tudod? Nem árulnálak el senkinek! Érted? Senkinek! De kérlek...mondd el, hogy mi folyik itt mert féltelek! - a lány megrázta a fejét.
-Csak mesélj nekem valamit...bármit. - kérte Aqva, de Tonks megrázta a fejét.
-Pitonnal van valami, ugye? - kérdezte Tonks, s újra magához ölelte a megszeppent lányt. - Tudtam, tudtam, hogy valami nem stimmel vele. Bántott?
-Miért hiszi mindenki azt, hogy bántott? - csattan fel a lány. Jó, az lehet, hogy Piton nem valami kedves ember, de hát, hogy bántson egy diákot?-gondolta Aqva - Tudod mit gondolok most? - kérdezte mire Nimphadora Tonks megrázta a fejét. - Hogy elmegyek. - mondta és kimasírozott a szobából. Tonks elég ügyetlen boszorkány volt, s az átok amivel vissza akarta tartani a lányt, csak azt érte el, hogy megremegett az ajtó.
Ezalatt Aqva lefutott a lépcsőn. Lupin és Sirius a konyhában beszélgettek. Megpróbált halkan elosonni mellettük, de már hallotta Tonks kiabálását ezért inkább futni kezdett. Elérte a bejárati ajtót, kinyitotta és ... és szembe találta magát Pitonnal. A férfi arca nyúzott volt, de látszott, hogy megkönnyebbült valami miatt.
-Jajj, Aqva... - a férfi keze elindult, hogy átölelje a lányt, de az hátraarcot csinált és bemenekült a konyhába. Először Sirius karjaiba akarta vetni magát, de aztán inkább Lupinhoz fordult és átölelve őt sírni kezdett. Lupin volt az egyetlen akire nem tudott olyan szemmel nézni. Lupin mintha a bátyja vagy az apja lett volna...egy jó barát mint Tonks.
Eközben a lány hallotta, amint Sirius "szépen" kitessékeli Pitont.
-Hord el innen magad vagy úgy megátkozlak, hogy semmi nem marad belőled! Mit csináltál azzal a lánnyal? - az a hűvös nyugalom és arrogancia ami mindig a hangjában volt, ha Siriussal beszélt, most egyszerre eltűnt.
-Én...én...Aqva! - kiáltott be a konyhába Piton - Én sajnálom! Komolyan! Azt hittem...De hisz te akartad! - néma csend. Lupin légzése elakadt és görcsösen megszorította a lány vállát. Aztán hirtelen Sirius dühösen felordított, de valószínűleg Piton még azelőtt kiment a házból, hogy Sirius átka eltalálhatta volna.
-Lupin...Kérlek ölj meg... - nyöszörögte a lány kétségbeesetten. Félt, hogy mit fog szólni Sirius. Nagyon is félt. Aztán meghallotta a döngő lépteket és még jobban megmarkolta Lupin talárját.
-Miről beszélt ez, Aqva? - kérdezte mély, komor hangján Sirius.
*
Több mint két órát vallatták de egy ideig nagyon jól tűrte. Aztán elpattant a cérna és felugrott a székről.
-Szeretkeztünk, jó? - ordította mire Tonks, Lupin és Sirius is ledöbbentek. Ezt kihasználva, most már tényleg kiment az ajtón. Sötét volt de nem érdekelte. Elindult a koszos utcán és meg sem állt egy jó ideig. Mikor már nem bírta tovább, leült egy padra és sírni kezdett. Azután meglepetésére és nagy ijedtségére egy nagy fekete kutya lépett mellé. Leült vele szemben és várakozva figyelte a lányt.
-Mit akarsz Sirius? - kérdezte végül a kutyától. Az, a mancsát a lány térdére helyezte. Felsóhajtott. - Sajnálom. Az én hibám volt... - a lány mélyet sóhajtott és szégyenkezve lesütötte a fejét- A mardekárosok piszkáltak a heg miatt - mutatott a lány az arcát átszelő halvány csíkra - Gondoltam Piton szekrényében biztos van valami szer ami eltünteti. Csakhogy rossz fiolát vettem le a polcról, mikor hallottam, hogy valaki közeledik. Biztos voltam benne, hogyha Piton meglátja a kezemben a fiolát, elveszi ezért gyorsan megittam. Csak hogy a vágyfokozó...megváltoztatott és mikor Piton odaért...- mondta és beleharapott az ajkába. Így belegondolva: Piton nem állt a szérum hatása alatt, de még is engedett a csábításnak. Sirius felmordult majd átváltozott emberré és leült a padra. Átölelte Aqvát.
-Nem haragszom. RÁD. De Piton jobb ha egy jó darabig nem kerül a szemem elé... - fenyegetőzött mire a lány elmosolyodott. Be akarta vackolni magát a férfi karjai közé, rá akart dőlni a mellkasára, érezni akarta őt... Megrázta a fejét majd felpattant.
-Most meg hová mész? - kérdezte döbbenten. A lány elindult..futott majd gyorsan visszakiáltott még Siriusnak:
-Üdvözlöm Lupint és Tonkst! Majd látogassanak meg! - azzal dehopponált. A következő pillanatban Roxmorts tűnt fel előtte a maga csendes, sötét valójában. Gyors léptekkel indult el a Roxforthoz vezető út felé. A hatalmas vaskapuk zárva voltak. Elővette a pálcáját és hallkan elsuttogta a varázsigét "Expectó Patrónum!". A fényes farkas leírt egy kört majd, miután nem talált dementorokat, odalépett a lányhoz.
-Menj el Dumbledore professzorhoz és mondd ezt neki: Megjöttem, kérem nyissa ki a kapukat! - a farkas hátat fordított az idegesen toporgó Aqvának, s hamarosan apró fényponttá zsugorodott a távolban.
A lány unalmában és idegességében színes füstkarikákat varázsolt a levegőbe.
-Hát megjöttél? - csendült egy kedves hang a a rácsok túloldalán. Dumbledore professzor kinyitotta a kapukat így utat engedve a lánynak.
-Köszönöm. Sajnálom, hogy ilyen későn zavartam. Remélem nem ébresztettem fel! - dideregve besurrant a kapun, majd rámosolygott a fénylő farkasra és megköszönte neki a kézbesítést. Az állat meghajolt, majd hirtelen köddé vált.
 A lány nem nézett a professzorra, s a professzor sem kezdte el  faggatni, így némán, tették meg a kopár utat a bejárati ajtóig. Ott mindketten megálltak, s hosszú ideig csak csendesen nézegették a vas kopogtatót.
-Ezen a héten nem kell bemenned bájitaltanra. Engedélyt adok, hogy az órákat a klubhelyiségben töltsd tanulással és gondolkodással. - a lány még mindig nem nézett fel, de egy aprót bólintott. A professzor ezután kissé lehalkította a hangját. - Előbb vagy utóbb viszont meg kell beszélned ezt a dolgot Piton professzorral.
-Tudom. - sóhajtotta a lány.
-Természetesen Piton professzor megkapja a méltó büntetést és... - a lány ijedt szemeit végre ráemelte a professzorra.
-Nem...Én nem akarom, hogy...Ne büntesse meg Piton professzort..Az én hibám volt..Ügyetlen voltam. Kérem szépen... - Dumbledore fehér kezét a lány vállára helyezte.
-Biztos vagy benne Aqvarella? - a lány bólintott, a professzor fürkészve nézte az arcát. - Rendben van. Most menj aludni, holnap hosszú nap vár rád. - a lány értetlenkedve bár, de szófogadóan elindult a klubhelyiség felé.
Csak reggel értette meg, hogy a professzor mit értett az alatt, hogy 'nehéz nap'. Reggel Hermione, Ron és Harry végig arról faggatták, hogy mi történt vele.
-Semmi komoly. Csak az átok miatt egy kicsit összezavarodtam. -  füllentette a lány és maga elé húzott egy tál zabkását. Miközben evett, a többiek békén hagyták, ám hamarosan valami olyasmi történt ami miatt a zabkása majdnem a torkán akadt: Piton sebes léptekkel közeledett felé, fekete köpönyege csak úgy lobogott   mögötte. A lány botladozva kászálódott ki a padból, s elindult a kijárat felé. Egészen a lépcsőkig megpróbált úgy menni mintha természetes lenne neki hogy reggeli nélkül visszamegy a toronyba, de amint kiért a nagyteremből, lélekszakadva futni kezdett s csak kis híja volt, hogy Piton el ne kapja. A lány felrohant a szobájába és megpróbált megnyugodni. Semmi baj, ide nem tud feljönni..Ide nem. Miután légzése is csillapodott valamennyire, összeszedte könyveit s elindult gyógynövénytanra. Késett egy kicsit, mivel a klubhelyiség ajtaja előtt várta, hogy a professzor elmenjen saját órájára.
A nap többi része ugyan így telt: a professzor a lány után futott, Aqva pedig a professzor elől. Még ebédelni és vacsorázni sem ment le a nagyterembe nehogy összetalálkozzon a férfival.
És ez így ment egész héten. Egyik átváltoztatástan óra elején, McGalagony félre hívta Aquvát.
-Dumbledore professzor hívat téged. - mondta a professzorasszony furcsán együtt érző hangon. A vörös hajú lány bólintott. - Elkísérjelek?
-Nem, köszönöm. Eltalálok egyedül is. - sietett a válasszal a lány. Felkapta könyveit az asztalról és sietős léptekkel elindult az igazgató szobája felé.


Hamarosan jön a folytatás.:3

A bál...

Hoztam nektek egy brutális részt.xd Mondjuk nem olyan durva, csak na...:3 Nézzétek el nekem, Piton az egyik kedvenc karakterem...<3

Még egyszer, utoljára belenéztem a tükörbe. A halványkék, pántos estélyi szorosan rátapadt felső testemre, hogy aztán deréktól lefelé hullámokba sodródjon le a padlóig. A karácsonyi-bál tiszteletére hullámossá varázsoltam hajam s egy vékony ezüstszálakból készült tiarát is feltettem vörös tincseim közé. Zöld és sárga szemeimet fekete tussal kiemeltem, szempilláimat spirállal meghosszabbítottam és egy hangyányi ezüstösen csillogó púdert is felkentem arcomra. Vörös ajkaimra nem kentem fel rúzst.
Legszívesebben befeküdtem volna az ágyba és átaludtam volna az iskolából még hátra lévő hónapokat. De tudtam, hogy ha Malfoy nem kapja meg a párját, vagy is engem, hatalmas patáliát fog rendezni. Úgyhogy nagy levegőt vettem és elindultam lefelé a csigalépcsőn.
Hatalmas szégyennek tartotta az össze griffendéles társam, köztük persze én is, hogy egy mardekárossal megyek a bálba sőt mi több, egy párt alkotunk a mindennapokban is, de a többiek nem tudták, hogy nem én akartam így. Hogy inkább mennék önként hétszáz dementor elé minthogy ajkaim újra Draco Malfoyéval fonódjanak össze. Megrándult a gyomrom mikor erre gondoltam. Fred és George Weasley még a klubhelyiségben várták párjukat. Mikor megláttak, nagyot füttyentettek.
-Húha Bonnie. Csodaszép vagy. - ámuldozott Fred, majd hirtelen elkomorult - Biztos azzal a Malfoyjal akarsz menni?
-Igen. - mondtam gondolkodás nélkül s egy kis rémület suhant át az arcomon a gondolatra, hogy mi lenne ha valaki mással jelennék meg. Gyorsan kikászálódtam a portré lyukon és lassan elindultam lefele. Nem akartam sietni, nem volt miért.
Összeszorult a gyomrom mikor megláttam a vidám és izgatott lányokat akik egymást dicsérték és arról áradoztak, hogy milyen helyes és kedves fiúval mennek a bálba.
-Te meg hol a fenében jártál? - köszöntött kedvesen Malfoy és megragadta a karomat. Olyan erősen szorította, hogy felszisszentem. - Nem megmondtam, hogy siess? Legelőre akarok ülni, hogy lássam ahogy Potter bénázik a tánctéren. - azzal elkezdett vonszolni a csarnok felé. Mikor emberek közé értünk, lazított szorításán és mosolyogva intett barátainak. Én lesütött szemmel vánszorogtam mellette és próbáltam kizárni a világot.
-Szevasz Malfoy. - szólt oda egy hetedéves mardekáros fiú aki mellett ott volt pattanásos képű barátnője, aki úgy nézett ki mint egy papírzacskóba csomagolt sertésláb.
-Szia Peter. Pansy. - köszönt mosolyogva Draco majd megrántotta a karomat és mordult egyet.
-Sziasztok.- suttogtam.
-Mondták, hogy szép a barátnőd de nem hittem volna, hogy ennyire! - Peter annyira megbámult, hogy az már sértő volt.
-Ugye? - szólt kajánul Malfoy, s jobb kezét a hajamba fúrta, megragadta azt s fejemet úgy kormányozta, hogy meg tudjon csókolni. A gusztustalan, ocsmány tettnek Karkarov professzor vetett véget.
-Egy Griffendéles és egy Mardekáros? Érdekes...-azzal besétált a nagyterembe s mi követtük. Leültünk az egyik asztalhoz és vártunk.
A vacsora elfogyasztása után a bajnokok táncoltak majd sorban mindenki csatlakozott. Malfoy magával rángatott s durván magához vont. Megpróbáltam segélykérően ránézni valakire, de csak Piton tekintetét sikerült elkapnom. Belőle pedig köszönöm nem kérek.
Volt egy enyhén szólva ciki incidensünk amit nem akarok jó ideig felemlegetni. Még mindig megborzongok amikor arra a csókra gondolok.
Bár nem önszántunkból tettük, még is az a csók visszavonhatatlan volt. Alig egy hete történt.
Bájital órán a professzor tett egy kis megjegyzést a hályog kezelő főzetemre mire közöltem vele, hogy ha nem repdesne körülöttem egy vén zsémbes denevér képében akinek ráadásul büdös a szája, talán meg tudnám csinálni normálisan amit kell. Erre büntetésből ki kellett takarítanom az üstkészletét. De amikor a varázskosz eltávolítóért nyúltam, véletlen levertem egy adag rózsaszín vágynövelő főzetet a polcról. A csörömpölésre persze felfigyelt Piton is és mikor elérte őt is az vágyfokozó...
-Szabad? - hallottam meg a fagyos hangot mögülem. Uram-Isten. Piton volt az és épp Malfoytól kért le engem egy táncra. Szaporán pihegve fordultam meg s közben puha tenyeremet a professzor érdes kezébe csúsztattam. Lehunytam szemeimet és próbáltam nem figyelni a döbbent diákokra és tanárokra. Tudom mi játszódhat most le bennük. 'Piton, a zsémbes vén Piton egy Griffendéles diákkal táncol egy bálon?'
-Gyere ki velem a kertbe. - mondta olyan halkan Piton, hogy csak én halljam.
-Nem. - feleltem eltökélten. Nemrég még azt mondtam, inkább mennék hétszáz dementor elé csak ne kelljen Malfoyjal találkoznom. Most azt mondom, inkább viselem el Malfoy bántalmazásait mint, hogy Pitonnal menjek egy romantikusan kivilágított ösvénylabirintusba.
-Nem kértelek. Ez parancs volt. - a tanár megfogta a karomat, ugyan ott ahol Malfoy ujjainak nyoma még mindig vöröslött és a kijárat felé vonszolt. Megpróbáltam újra elkapni egy barátom vagy egy tanár pillantását, de csak az enyhén becsiccsentett Hagrid integetett boldogan nekem.
A tanár elcipelt a kis tündérekkel megvilágított ösvények között egészen a tóig, ahol a drumstangosok hajója lágyan ringott az óriáspolip által keltett hullámokon. A professzor leültetett egy padra mely a szomorúfűz alatt állt s ő maga fel-le járkált.
-Maga elrabolt. - jelentettem ki nyugodtan s egy hullámot igazítgattam a ruhámon.
-Igen. Elraboltalak, mert szeretném tudni, hogy mi a fene folyik közted és Malfoy között! - a tanár szeme villámokat szórt, kezei ökölbe szorultak az indulattól, arca falfehér volt.
-Semmi. - mondtam de láthatólag ez nem győzte meg a tanárt - Mi...szer...szer...-nagy levegőt vettem-Mi szeretjük egymást. - nyögtem.
-Hazudsz. Nem szeretheted. - gúnyosan elmosolyodtam, hogy leplezzem zavaromat.
-Oh, professzor úr. Talán még mindig a főzet hatása alatt áll? Féltékeny? - gúnyolódtam és felálltam, hogy elsétáljak, de mint egy őrült rám vetette magát aminek az lett az eredménye, hogy mindketten a földön kötöttünk ki.
-Te-Nem-Szeretheted-Őt. - tagolta reszketve majd nyugodalmat próbált színlelni rémült arcomat látva - Nem vagyok a főzet hatása alatt. Kétszer is bevettem az ellen főzetet mert... - elharapta a mondat végét és észbe kapva legördült rólam és mellém feküdt.
-Mert? - kérdeztem kíváncsian. Piton olyan sokáig hallgatott, hogy azt hittem nem is kapok választ.
-Mert még mindig...akarlak...téged. - lehunytam a szemeimet. Ugye ez csak egy rossz álom? Ugye mindjárt felébredek? Kérlek Istenem, kérlek... Gépiesen felálltam Piton mellől és elindultam a kastély fényei felé.
Az előcsarnokban már várt rám Malfoy, arcára kiült a düh.
-Hol a francban voltál? - kiabált, ránk vonva az ott lévők figyelmét. Ahogy odaért elkapta a karomat és tenyere az arcomon csattant. Elterültem a földön mire többen is felszisszentek. Láttam ahogy Hermione beszalad a nagyterembe, de a következő pillanatban éles fájdalom járt át. Malfoy rám fogta pálcáját és azt suttogta 'Elektro!'. A fájdalom egyre csak nőtt és nőtt mígnem McGalagony éles hangja véget nem vetett neki.
-Malfoy! Azonnal mennyen az igazgatóiba! - ripakodott rá a professzor miközben lehajolt mellém. Gyönyörűen festhettem: hajamból kiesett a tiara, arcomon könnyek maszatolták el a tust és a púdert. Ruhám koszos, a hajam pedig gubancos. De egy hang se hagyta el a számat. Makacsul összeszorítottam ajkaimat, hogy azokat egyetlen jajj szó se hagyja el. Ekkor Malfoy rám nézett és egy olyan szóval illetett amire McGalagony felháborodása a tetőre hágott.
-Most mennyen fel az igazgatóiba vagy repül a Roxfortból, még ma! - parancsolta a professzorasszony. Miután Malfoy káromkodva elindult a lépcső felé, megpróbáltam felállni. Tudtam, hogy ha most nem megyek utána, akkor holnap nem marad belőlem semmi...
-Várj...Malfoy...Várj...-nyögtem és lerázva magamról McGalagonyt, a fiú után futottam. Egy mellékfolyosón értem utol. Szabályosan remegett a dühtől. Egyik kezével elkapta a torkomat és a falnak szegezett. A falon lógó festmények méltatlankodva felmorajlottak.
-Te...dög. - nyögte remegve Malfoy, majd megcsókolt olyan durván mint még soha. - Miattad kell az igazgatóhoz mennem ugye tudod? - somolyogni kezdett - Pitonnal voltál, mi? Ejnye Bonnie...Tanuld meg, hogy az én barátnőm nem lehet ribanc! - olyan hirtelen ért az ütés, hogy feljajdulni se volt időm. Éreztem, hogy ajkaim közül csordogálni kezd a vér.
-Nem - sírtam fel - Nem vele voltam! Esküszöm! Malfoy - mondtam, előre is undorodva attól, hogy mi következik - Malfoy, én téged szeretlek. - mondtam. A vad tűz nem aludt ki a szeméből, de egy kicsit mintha nyugodtabb lett volna. És a mostani csókja is lágyabb volt. Elengedte a torkomat.
-Holnap legyél a bájitaltanterem előtt kilenckor. - mondta és elindult a pinceterem irányába.
**
-Undorító, mocsok! Egy utolsó kis... - Hermione felháborodásában még a szavakat is alig találta meg. - Remélem kicsapják azt a férget! Malfoy egy alávaló szörnyeteg! Gyere, el kell menned a gyengélkedőre...
-Rendben. Elmegyek. De egyedül. - mondtam majd gyorsan kimásztam a portréjukon. Természetesen eszem ágában nem volt elmenni a gyengélkedőre. Inkább elindultam a pincébe, a bájitaltanterem elé. Végül is csak jól járok ha hamarabb érek oda a találkozóra...Legalább is azt hittem, hogy jól járok. De tévedtem. Már vagy tíz perce üldögéltem a lépcsőn, amikor kinyílt a terem ajtaja és megjelent Piton.
Szemlátomást ugyanúgy megleptem, ahogy Ő engem. Alaposan végigmért, majd tekintete megállapodott a berepedt számon.
-Mi történt? - kérdezte hűvös nyugalmat erőltetve hangjába. Megráztam a fejem.
-Semmi.
-Nem úgy néz ki.
-Ne érdekelje magát.
-Jöjjön be.
-Hogy micsoda?
-Jöjjön be, a terembe.
-Nem...kezdtem volna, de a tanár remegni kezdett az indulattól. Pálcáját rám szegezte és motyogott valamit. Ennek hatására úgy éreztem mintha egy láthatatlan béklyó magához húzna. Miután becsukódott mögöttünk az ajtó, a láthatatlan béklyók lehulltak.
-Már megint elrabol? - kérdeztem - Tudja elég rossz emlékeket ébreszt bennem ez a hely... - kezdtem mire arca elkomorult.
-Szóval rossz emlékeket? - tudtam, hogy mire gondol. Arra a bizonyos csókra.
-Nem tudom. - vallottam be.
-Mi az, hogy nem tudod? Egyszerű kérdést tettem fel: jó volt neked, vagy rossz? - kétségbeesetten néztem Piton arcába.
-Nem tudom. - kitágultak az orrcimpái, szemei villámokat szórtak. Savanyúan és cseppet sem vidáman felnevettem. - Na mi az? Te is megakarsz ütni mint Malfoy? Csak tessék. Már hozzászoktam. - leültem a tanári asztal mellett álló székre.
-Malfoy...bántalmaz téged? - kérdezte kissé megenyhülve és odaállt mellém. Hosszú ujjainak hegyével végigsimított a hátamon. Lehunytam a szemem.
-Azért nem vagyok biztos benne, hogy jó volt-e nekem az a csók...mert akkor egy bizonyos vágyfokozó hatása alatt álltam. Tehát az nem én voltam. - mondtam halkan. Talár suhogott majd megéreztem a jéghideg kezeket a combomon. Mikor kinyitottam a szemeimet Piton előttem guggolt. Nem kellett semmit mondania, így is értettem mit akar.
Közelebb hajoltam hozzá...mikor már csak pár centire volt egymástól az arcunk lehunytam a szemeimet és azt suttogtam: Nem szabad! Piton tétován a hajamba fúrta ujjait, lágyan és óvatosan, majd lassan magához húzott. Ajkai, akárcsak a kezei, hidegek voltak mint a márvány, de mikor az enyéimhez értek, mintha szikra pattant volna köztünk. Lassan mozgatni kezdtem az ajkaimat, s Piton felvette a ritmust. Egy idő után, arra eszméltem fel, hogy átkulcsoltam a tarkóján a kezeimet és lecsúsztam a székről mellé. Szorosan hozzá tapadtam, de a csókot egy pillanatra se szakítottuk meg. Halkan, vágyakozva mordult egyet mikor végül elszakadtam tőle. Zihálva, lüktető ajkakkal dőltem hátra és azon gondolkoztam, hogy ez teljesen más volt mint Malfoyjal. Sokkal szenvedélyesebb és gyengédebb volt, még is ebben a pillanatba az egész testemben tűz lángolt.
-Azt hiszem... - mondtam zihálva - Igen. Nekem is jó volt.

Tonks bánata

Nagyon rég volt már új történet, sajnálom!:$ Most viszont kedvet kaptam, hogy írjak egyet szóval íme:


Tonks bánata


Zöld fény villant, kiáltás hangzott fel, s Sirius holtan esett össze.
Nimphadora Tonks csurom vizesen riadt fel. Minden porcikája reszketett és sűrűn kapkodva szedte a levegőt. Egy pillanatig elcsendesedett majd arcát a kezébe temetve zokogni kezdett. "Az én hibám volt!" - gondolta elkeseredetten és felkelt az ágyról. Arcán még mindig csorogtak a könnyek, úgy állt a tükör elé, hogy megvizsgálja a külsejét.
Tegnap óta szemmel láthatólag nem, hogy javult volna, inkább romlott az állapota. Bőre szürkés volt, fakó, arca beesett, szemei kivörösödöttek. Még az egyébként rikító rózsaszín haja is megfakult. Már a metamorfmágia se ment neki. A bánat szó szerint felemésztette.
Kivett a szekrényből egy fekete köpenyt és magára terítette. Kinézett az ablakon de nem látott mást csak a vak sötétséget ami mindent elnyelt. Tehát még este volt. Vissza aludni úgy sem bírna [és nem is akar], úgy gondolta, hogy sétál egyet a kertben, talán kiül a hintaágyba és nézi a csillagokat.
Halkan kinyitotta a szoba ajtaját. A Weasley-ház békés és szokatlanul csendes volt. Még a padlás szellem se csörgette láncait. Egyedül Csámpás, Hermione vörös macskájának puha lépteit hallotta...és szuszogást. Egészen közelről.
-Lumos! - suttogta mire a pálcája végéből fénysugár tört elő, és ez a fénysugár megvilágított egy földön fekvő alakot...Aqvarell. A lány megdörzsölte a szemét majd ijedten felpattant. Egy pillanatig csak nézte Tonks-ot, majd kifújta az ijedtségtől benntartott levegőt. - Te mit keresel itt Aqva? - Kérdezte a vörös hajú lánytól aki végre felismerte, hogy ki is az illető, aki pálcát fog rá. Ekkor azonban elpirult és dadogni kezdett.
-Én csak...én..én...Elaludtam. - füllentette ügyetlenül. Tonks összeráncolta a szemöldökét.
-Elaludtál. Pont az ajtóm előtt. Jobb nem jutott az eszedbe? - kérdezte kissé ingerülten Nimphadora. Még mindig égette a lelkét az előbbi álom és annak a mondanivalója. Láthatóan Aqva is tudott Tonks fájdalmáról ezért kedvesen még is óvatosan közölte, hogy mit is keresett ott.
-Tényleg ne haragudj rám, de féltelek. Annyi szörnyűségen mentünk át az elmúlt pár hétben és te magadat hibáztatod bizonyos dolgokért. És nem akarom, hogy emiatt valami ostobaságot csinálj. Olyan vagy nekem mintha a nővérem lennél...így is szeretlek: nővéremként. Vigyázni akarok rád! - Tonks meglepetten pislogott a lányra, aki elszánt pillantást vetett rá. A zavar okozta vörös foltocska még mindig égett az arcán, csakhogy most már az elszántságtól.
-Te..vigyázni akarsz...rám? - kérdezte Tonks és kezében megremegett a pálca. Újra eszébe jutott a kép ahogy Sirius Black holtan összeesik. Egy pillanatra lehunyta a szemét s mikor újra kinyitotta már Aqva karjai a derekára fonódtak, hogy megtartsák őt.
A vörös hajú lány visszakísérte a szobájába és leültette őt az ágyra. Válláról lehúzta a fekete köpenyt majd töltött Nimphadorának egy serleg vizet. A metamorfmágus belekortyolt párszor majd a kupát letette az éjjeliszekrényre.
-Köszönöm. - mondta. A vörös hajú lány elmosolyodott. Egy ideig zavart hallgatagságba burkolóztak, s végül Tonks szólalt meg. - Honnan tudsz róla? - csak ennyit kérdezett, de Aqva ebből is megértette mit akar.
-Tudod, hogy én a jövőből jöttem. Előttem nincsenek titkok. - Tonks bólintott s lehunyta szemeit. Aqvarella hirtelen megszólalt. - Segíteni akarok neked. - jelentette ki eltökélten. De Tonks csak fintorgott és újra kiverte a víz.
-Nekem nem tudsz...Az én bűnöm. Az én hibám, hogy Sirius.. - Aqva hangja úgy csattant mint az ostor. Előrevetette magát, megragadta a fakó arcú nőt és beleordított az arcába, nem törődve azzal, hogy ki hallja meg és ki nem.
-Értsd már meg, hogy nem a te hibád volt! Ha hibáztatni akarsz valakit, akkor itt vagyok én! - mintha ettől a nő haja kicsit fényesebb lett volna, de ezzel együtt a szemében valami gyanakvó, érdeklődő láng csillant.
-Te? Téged? De hát miért hibáztatnálak téged? - Aqva visszaült a helyére s próbálta megtartani maradék büszkeségét.
-Mikor év elején elkísértél Askabanba, én beszéltem Bellatrix-szal. - Tonks álla leesett, s alig tudott levegőt venni. Aztán egyszer csak valami új érzelem, a felismerés csillant meg két zöld szemében.
-Igen! Emlékszem rá! - kiáltott fel, majd értetlenül felém fordult - De hát mi köze ennek...ahhoz? - megráztam a fejem.
-Elmondtam neki, hogy Voldemort fel fog támadni és hogy álljon át mihozzánk. De nem akart. Tovább kellett volna próbálkoznom Tonks! Akkor Bella velünk harcolt volna és nem hibáztatnád magadat Sirius haláláért! - a lány tudta, hogy ezzel elfogja érni amit akar: Nimphadora lelke megnyugszik.
-Nem, nem! Ne hibáztasd magad! - ölelte át a lányt, akinek sikerült néhány könnycseppet kipréselnie.
-Ha én nem vagyok hibás, akkor te sem Dora. - kicsit megilletődött, hogy így szólítom, de ajkán megjelent egy halovány mosoly mikor rájött, hogy csőbe húztam.
-Rendben. Nem vagyok hibás. Nem vagyunk hibásak. - a vörös hajú lány bólintott.
-Ezt ne felejtsd el. És most megyek. - nézett ki az ablakon. A napsugarak hígítani kezdték a tinta fekete eget - Mrs.Weasley kitekeri a nyakamat ha rájön, hogy nem a szobámban vagyok. Hermione és Ginny pedig szívrohamot kapnak a kihűlt ágyamat látva. - kacsintottam rá mire újra felnevetett. Mikor már az ajtóban álltam, utánam szólt.
-Aquarella Le Temps. - sóhajtott - Te vagy a legmeggyőzőbb boszorkány akivel valaha találkoztam. - jelentette ki komolyan, majd a vonásai ellágyultak - Köszönök mindent. - mosolyogva bólintottam, majd kiléptem a még sötét folyosóra.
Miközben az immár padlásszellem lánccsörgésétől zajos házban haladtam felfelé a szobámba, elővettem a derekamra erősített tarisznyát és belepillantottam.
A tartalma nem másból állt, mint az élő, lélegző, ám kisujjnyira összezsugorított Sirius Blackből, aki arra várt, hogy a Voldemort elleni harc után felébresszem ez ügyes kis bűbájjal, s boldogan élhessen keresztfiával, a szabad, gonoszság mentes világban.

Látogatás Azkabanba

Ez egy szintén amolyan kis novella féleség. Ez nem történt meg az igazi könyvben és itt is az én kitalált szereplőm, Aqvarell lesz a főszereplő.

Látogatás Azkabanban. [saját történet, az író szemszöge]

A nagyteremben izgatott susogás hullámzott végig ahogy a baglyok meghozták a reggeli postát.
A Griffendél asztalánál ülő ifjú velita-boszorkány szórakozottan kanalazta zabpelyhét miközben Hermionét nézte aki végigfuttatta tekintetét a Reggeli Prófétán.
-Semmi érdekes. - szólt végül s lerakta az újságot pirítósa mellé. Harapott belőle egy falatot majd Ronhoz, Harryhez és Aqvarellhez fordult. - Apropó: ti hol töltitek a Karácsonyt?
-Mi Ronnal itt maradunk a Roxfortban. - szólt Harry és nagyot kortyolt a töklébe.
-Nekem van egy kis dolgom aaa...városban. - mondta Aqva és meg se várva az értetlenkedő kérdéseket, felállt és elindult a tanári asztal felé.
Dumbledore épp a mellette ülő Bimba professzorral beszélgetett mikor a lány eléjük állt. Nem szólalt meg, nem csinált semmit, csak várta, hogy az igazgató úr rá figyeljen. Nem is kellett sokat várnia. Az ősz szakáll alatt Dumbledore elmosolyodott, félhold alakú szemüvege mögötti kék szemei izgalomtól csillogtak.
-Bocsáss meg Bimba, kedves egy percre. - szólt az igazgató majd a lányhoz fordult. -Szerbusz Aqvarell. Miben segíthetek? - Aqva körülpislogott és észrevette, hogy szinte mindegyik tanár rá figyel.
-Igazgató úr, szeretnék magával váltani pár szót...négyszemközt. Ha befejezte a reggeliét megtenné, hogy szán rám néhány percet? - kérdezte udvariasan a velita-boszorkány. Az igazgató arca felderült.
-Már befejeztem a reggelit. Gyere csak, gyere. - szólt és felállva kisietett a nagyteremből nyomában a lánnyal. Felmentek a márványlépcsőn és több folyosón is végighaladtak mire egy hatalmas kőszörny elé értek.
-Málnás Mikka. - szólt Dumbledore s a kőszörny azonnal félreugrott. Mögötte egy csigalépcső kezdett el felfelé tekeredni. Ráléptek az első és második fokra majd várták, hogy felérjen a lépcső az igazgató irodájához. Bementek a szobába. Dumbledore leült íróasztala mögötti aranyozott székébe s míg szembe vele leült Aqva is, hosszú ujjaival megsimogatta Fawkes, a főnixmadár feje búbját.
-Nos? Miben segíthetek? - Aqva kicsit mocorgott, és közben próbálta összeszedni gondolatait.
-Professzor úr én...Nekem muszáj elmennem ... valahova. És ebben kérném a segítségét. - dadogta a lány és közben lesütötte szemét, hogy az igazgató átható pillantása ne érje el.
-És hová szeretnél elmenni? - kérdezte Dumbledore gyanakvóan.
-Ne..ne haragudjon meg de...de nekem el kell mennem Azkabanba. - felpillantott a kék szemekbe de azonnal megbánta: mintha röntgen sugarakba nézett volna.
-Rendben. - szólt halkan az igazgató. A lány erre számított a legkevésbé, úgyhogy most megütközve, kerekre nyílt szemekkel nézett az igazgatóra.
-Re...rendben? - kérdezte. Az igazgató bólintott.
-Egy feltétellel. - mondta komolyan.
-És mi lenne az? - most Aqvan volt a gyanakvás sora. De a professzor elmosolyodott.
-Ha Tonks kísér el téged. - a lány megszeppent, de rábólintott.
*
Másnap, a karácsonyi szünet első napján megérkezett Nimphadora Tonks. A metamorfmágusnak most derékig érő fehér haja volt. Mikor Aqva meglátta a lépcső aljában, nem törődve azzal, hogy Tonks teljesen el van ázva, odafutott hozzá és magához ölelte.
Hamarosan már egy-egy seprűn ülve utaztak a hidegben, de mivel olvasztó bűbáj volt rajtuk így nem érezték a hideget és az esőt. Az út több mint egy napig tartott s mikor megérkeztek a sziget közelébe épp hajnalodott.
-Miért akartál eljönni ide Aqva? - kérdezte összeráncolt szemöldökkel Tonks. A lány kitért a válasz elől egy váll-rándítással. - Akkor azt mond meg, hogy Dumbledore, hogy-hogy elengedett téged egy ilyen veszélyes helyre?
-Bízik bennem. -mondta és seprűjével megcélozta a sziget közepén emelkedő hatalmas börtönt. Azonban alighogy beértek a sziget területére, több száz hörgő, csuklyás alak repült feléjük. A csontig hatoló hideg rossz érzéssel töltötte meg bensőjüket, s szívük legfájdalmasabb emlékei most felszínre törtek. Mind ketten előkapták pálcájukat és egy boldogító emléket kerestek magukban majd elkiáltották magukat szinte egyszerre:
-Expecto patronum! - pálcájukból kiugrott egy-egy fehéren világító farkas melyek azonnal nekirontottak a dementoroknak. A tömör pozitív érzés -amelyek minden boszorkány és varázsló pálcájából egyedi alakban és egyedi megkülönböztető jegyekkel tör ki- még akkor is körülöttük járkáltak mikor a dementorok elmenekültek.
Tonks meghökkenve nézett Aqvara, mivel a metamorfmágus nem tudta, hogy a lánynak is farkas alakú patrónusa van. Ellenben a velita-boszorkány szélesen elmosolyodott és kezét Tonks felé nyújtotta.
-Beszélnem kell két emberrel. - mondta nagy komolyan Aqva majd Nimphadora sötét arcába nézve elkomolyodott. - Nem lesz semmi bajom. Megígérem. Velem van a patrónusom és már több rontást és ártást ismerek mint hinnéd! - látszólag nem győzte meg a boszorkányt, de azért rábólintott. Aqva kifújta a levegőt. - Itt várj meg. - azzal elindult a cellák között. Mindegyik rács mögött egy-egy fakó arcú, ápolatlan és látszólag labilis idegzetű varázsló vagy boszorkány ült. Voltak olyanok akik csak maguk elé motyogtak, mások összekuporodva feküdtek a hideg kövön. Egy kihullott hajú, feltűnően sovány férfi mellett megtalálta az első személyt akivel beszélni akart. A boszorkánynak seprűs pillái, kócos fekete haja és nagy, fekete szemei voltak.
-Bellatrix Lestrange. - suttogta Aqva a falat bámuló nőre nézve. Bellatrix hirtelen felkapta fejét és négykézláb kúszni kezdett a rács és az annak túloldalán guggoló Aqva felé.
-Ki vagy? - kérdezte és homályos tekintete belefúródtak Aqvaéba. - A Minisztérium küldött mi? MIT AKARNAK MÉG? MIT AKARNAK MÉG? MIT AKARNAK MÉG? - üvöltötte a nő s közben teljes erejéből rázta a rácsokat. Tonks elindult feléjük de Aqva leintette.
-Nem onnan jövök. - suttogta. - A nevem Aqvarell Le Temps és figyelmeztetni jöttelek. - mondta mire a nő fekete szemében ijedt fény csillant.
-Végre...akarják....hajtani...a ... a ...dementorcsókot ... rajtam? - kérdezte ijedten. Félelme nem volt alaptalan hisz köztudott, hogy akin végrehajtják a dementorcsókot annak többé nincs lelke. Egy kiszipojozott báb lesz, egy élő még is élettelen lény.
-Nem.Nem. Dehogy is. Ne beszélj butaságokat! - látszólag meglepte a kedves hangnem. Aqva nem tudta, hogy egy ilyen szörnyű nőt miért sajnált meg. - Figyelj. A Sötét Nagyúr hamarosan erőre fog kapni. De aztán végleg meg fog halni s vele együtt te is! Meg fognak ölni téged Bellatrix ha elmenekülsz mikor két év múlva kiszabadulsz innen. - félő volt, hogy a boszorkány nem hallotta meg utolsó szavait és leragadt annál, hogy Ura visszatér.
-Bella...- ám Aqva nem tudta befejezni a mondatot mert Bellatrix éles kacaja bezengte az egész börtönt. Nem jutott szóhoz a nevetéstől amely sötét és fagyos volt. - Én figyelmeztettelek Bellatrix. - a lány vetett még egy utolsó pillantást a könnyező-nevető boszorkány arcára majd tovább sétált nyomában a farkas-patrónussal. Több mint öt cellával arrébb vezetett le egy lépcső a 47. emeletre [a börtönnek 48.emelete és több száz- talán ezer cellája volt] Ott szinte azonnal meg is találta a következő és egyben utolsó emberét. A férfi elmeállapota látszólag jóval épebb volt mint a fentieké. Dudorászott de ő is a semmibe meredt. Csimbókos haja a hátára hullott, őt magát pedig még ijesztőbbé tették fekete karikás szemei és sárgás bőre.
-Sirius? - kérdezte a lány és csak úgy mint Bellatrixnál, a férfinél is leguggolt. Sirius érdeklődve nézte Aqvat. Felállt majd pár nyurga lépéssel a cellaajtóhoz lépett.
-Igen. És benned kit tisztelhetek? - kérdezte és leült a lánnyal szemben.
-A nevem Aqvarel Le Temps. - nyújtott kezet a csimbókos hajú férfinak. Látszólag meglepte ez a gesztus, de azonnal elfogadta a feltartott kezet.
-Nem félsz tőlem? - kérdezte Black gyanakodva mérve végig a lányt. Az elmosolyodott.
-Nem. Mert tudom, hogy ártatlan vagy. - a férfi szemei kerekre nyíltak.
-Hogy..hogy mondod? - kérdezte.
-Mindent tudok Sirius. Peter-ről, a titokgazdaságról és arról -itt a lány bizalmasan odahajolt a férfihoz - hogy animágus vagy. - a férfi azonnal felpattant és hátratántorodott. - Segíteni jöttem. - suttogta a lány. Black gyanakodva visszalépett Aqva elé.
-És miért akarnál nekem segíteni? - kérdezte.
-Mint mondtam: tudom, hogy ártatlan vagy. De most nem ez a lényeg. Cornelius Caramel, tudod..a Mágiaügyi Miniszter hamarosan megérkezik és addigra nekem el kell tűnnöm. - hadarta a lány - Kérd majd el az újságját.
-Hogy mi? - kérdezte felvont szemöldökkel.
-Csak kérd el a Reggeli Prófétát! Azután használd az animágiát, válj kutyává és tűnés! Egy ideig bujdokolnod kell...de...többet nem árulhatok el. Kérlek Sirius tedd meg Jamesért...Lilyért és a fiukért, Harryért! - a férfi egy ideig döbbenten meredt Aqvara majd bólintott. A lány benyúlt a rácsok között és megszorította a férfi kezét. - Köszönöm! - a lány ezután sietve felszaladt a 48. szintre ahol Tonks már türelmetlenül várta.
-Mi tartott ennyi ideig? Már vagy tíz dementor eljött mellettem és az én patrónusom ereje is véges! - sápítozott de Aqva kézen ragadta és vonszolni kezdte a seprűk felé.
-El kell tűnnünk azonnal, különben a miniszter úr akkora patáliát fog rendezni....
-A miniszter úr? Cornelius Caramel? - a kérdést már a seprűjén ülve tette fel Tonks. Pálcájukba visszaköltözött a farkas-patrónusuk, és most már hazafele száguldottak. - Mit akartál attól a pokolfajzat Bellatrixtól? És kihez mentél még el? - kérdezte a metamorfmágus. Aqva szélesen elvigyorodott.
-Csak segítettem egy ártatlan embernek.

Ennyi lenne.:) Remélem tetszett mindenkinek!:) Nemsokára hozok még!

Perselus Piton

Nem bírtam ki, hogy le ne írjam ezt a részt. Szerintem az egész történetbe [a halálán kívül] ez a legmeghatóbb Piton-os rész. Gondolom, már rájöttetek, hogy Perselus Piton az egyik kedvenc karakterem.
Na de ne szaporítsuk tovább a szót: íme a kimaradt jelenet. [saját ötlet]

Egy sötét köpenyes férfi tűnt fel a semmiből Godric's Hollowban. A férfi egyébként is fakó bőre, amint meglátta egy romház kapuját, egyértelműen zöldes lett, majd fehér. Egyenes szálú, zsíros, fekete haja szaténfüggönyként fogta közre arcát s egyébként jeges, fekete szemeiben most aggodalom csillant.
Halkan felnyögött a romos épület láttán majd térdre esett.
-Az nem lehet...Hisz elrejtette....Megesküdött! - motyogta a férfi akit Perselus Pitonnak hívtak. Egy ideig csak motyogott magában mintha nem is tudná hol van és miért, majd mintha lámpát gyújtottak volna neki odabent: körül nézett s mikor meggyőződött arról, hogy nincs egy mugli se a közelben nyikorogva kinyitotta a vaskaput amely most félig le volt szakadva. Jeges szél söpört végig az utcán, de a csönd olyan erővel telepedett Perselus Piton dobhártyájára, hogy kedve lett volna felordítani csak, hogy megtörje a csendet. A tiszafákkal szegélyezett feljáróból kilépve egy romházat talált.
Ő nem így emlékszik rá. Nem ilyen fekete és sötét volt ez a ház! Minden nap eljött ide, s bár a titokgazda nem Ő volt s így nem láthatta se a házat se pedig annak lakóit, még is jó érzéssel töltötte el, hogy tudja: gyermekkori szerelme alig pár lépésre van tőle.
Most viszont borzalmas gyanúja támadt és mellkasa már szorított is mintha egy kígyó tekeredne köré. Hosszú, csontos ujjaival benyúlt köpenye alá, hogy ki vegye varázspálcáját.
-Lumos! - szólt halkan mire a pálca végén kis fénypont jelent meg, ami bevilágította az utat. Lassan lépdelt és úgy szegezte maga elé a pálcát mint egy kardot szokás. Készen állt a az esetleges támadókra, már tudta is, hogy milyen átkokkal teszi ártalmatlanná az esetleges hívatlan vendégeket. Ekkor azonban rájött, hogy itt ő a hívatlan vendég.
Lassan elérte a bejárati ajtót ami tárva nyitva állt s ez már nem jelentett semmi jót. Tett néhány óvatos lépést, már csak négy lépés, már csak három, már csak kettő...és akkor megpillantotta Jamest. A férfi a padlón feküdt, élettelen teste groteszk módon kicsavarodva. Kezében még mindig ott volt pálcája, de szemüvege több mint fél méterrel odébb repült. Fekete kócos haja szanaszét meredt, s szemei üvegesen néztek a semmibe. Piton nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen a látványon. Tudta, hogy egy embert megölni bűn még is milyen élvezetet, milyen megkönnyebbülést jelentett, hogy az, aki hét évig sanyargatta, elvette igaz szerelmét és folyton megalázta őt, most élettelenül fekszik a padlón. Ekkor azonban a férfi fejében szöget ütött egy kicsit se boldogító gondolat. Ha Potter itt fekszik előtte holtan, akkor Lily hol van?
Átlépett a testen s fejében akarva-akaratlanul de megszólalt egy kis hang: "Végre én lépek át rajtad..." Ezt azonban követte a bűntudat "Ha Lily tudná miket gondolok.." majd egy újabb, inkább emlék képnek nevezhető gondolat: négy fiú és megaláztatás. Ahogy a fiúk elé állnak és nevetnek....ahogy elhangzik az átok...ahogy ő maga fejjel lefelé a magasba röppen...ahogy a négy fiú együttes erővel kántálta megszégyenítő "Pipogyusz" nevét...ahogy Lily, az a drága Lily segíteni akar rajta.
Piton nyelt egyet és elhessegette az emlék képet. Nem. Lilynek nem eshetett semmi baja. Egy folyosóra ért melynek végén egy résnyire kinyitott ajtó állt. Bentről fény szűrődött ki és nyöszörgés. A férfi elindult de szeme sarkából látta a falra felakasztott képeket melyen James és Lily együtt vannak. És boldogok. Minden ilyen kép felért egy gyomorszájon rúgással. Észre se vette de ahogy közeledett az ajtó felé, egyre jobban zilált s fényes verejtékcseppek jelentek meg hófehér arcán. Pálcát tartó keze erősen remegni kezdett mikor elért az ajtóhoz. Vajon mit fog látni? Nagy levegőt vett és szélesre tárta az ajtót.
Hangosan felnyögött, arca fájdalmas maszkba torzult. Szíve több dobbanást is kihagyott, hogy aztán eszeveszett vágtába kezdjen. Fekete szemében még soha nem látott könnycseppek gyűltek össze, hogy aztán patakokban lefollyanak kampós orra mentén. Most már megállíthatatlanul remegett de nem csak a keze hanem egész teste. Pálcája kiesett kezéből, ő maga pedig hangos koppanással térdre esett. Hát mivel érdemelte ki ezt a sok fájdalmat és kínt? Bár erre jól tudta a választ, még sem akart beletörődni.
Négykézláb odacsúszott a halott Lily Evans mellé akinek szintén torz pózba gabalyodtak kezei-lábai. Vöröses árnyalatú haja kócosan meredezett szanaszét, zöld szemei pedig [férjééhez hasonlóan] a semmibe meredt. Piton ölébe húzta gyermekkori szerelme fejét és könny-patakjai folyókká duzzadtak. Hogy is tudná felfogni? Hisz ennek semmi értelme. Semmi a világon. Miért kellett meghalnia az Ő Lilyének? Miért nem láthatja többé a csillogó zöld szempárt és a gyönyörű mosolyt? Nem bírta tovább, magához ölelte a nő testét és ordítani kezdett. Nem volt semmi értelme annak amit mondott még is könnyített a lelkén.
-Oh, Lily. Ha annak idején...ha akkor engem választasz...hisz milyen boldogok lehettünk volna! - suttogta a férfi visszagondolva a Roxfortos éveire. Bár ő maga a Mardekárba, míg Lily a Griffendélbe került még is annyira biztos volt benne, hogy kettejük közti barátság hamarosan szerelemmé alakul. De akkor jött az a Potter - gondolta s lelkében oly mértékig felhevült a düh, hogy kedve támadt kimenni és belerúgni James testébe. - Mindig csak bántották őt és csúfolták! De Lily kiállt mellette, s ő is kiállt Lily mellett mikor a lány sárvérűnek csúfolták. De Piton túlságosan odavolt a feketemágiáért. Ezért is utálták őt James és barátai. Már ha az ilyen senkiháziakat barátoknak lehet nevezni! Hisz Sirius Black volt a titokgazda! Csak ő árulhatta el Voldemort nagyúrnak, hogy hol vannak Lilyék. A férfi még mindig tiltott szerelme testét szorította magához és hangosan sírt.
Mögötte újra meghallotta azt a nyöszörgést amit a folyosón is. Megfordult és csak most vette észre, hogy ez egy gyerekszoba. A rácsos kiságyból - nem kisebb rémületére - halott szerelme csillogó, zöld szemei néztek vissza rá. De ezek a szemek egy kisfiúhoz tartoztak. Egy kicsi, kócos fekete hajú fiúhoz melynek homlokán a feketemágia okozta sérülést viselte. Perselus bármennyire is siratta Lilyt, felkeltette kíváncsiságát a kisfiú. Lily testét gyengéden visszafektette a földre s a rácsos ágyhoz lépett. A kisfiúnak vörösek és dagadtak voltak szemei, s arcán még mindig ott csillogott néhány könnycsepp. Perselus ujjai tétován elindultak a gyermek felé de ekkor a bejárati ajtó felől hangos óbégatás hangzott fel. Piton összerezzent ijedtében majd még egyszer lehajol szerelme mellé, csókot nyomott homlokára, s ott hagyva a nő mellett lelkéből egy darabot: olyan gyorsan eltűnt, ahogyan érkezett.


Remélem tetszett!:) Mint már mondtam az előző kis részletnél is: csak azok bírják kibogozni a szálakat akik elolvasták a Harry Potter mind a hét kötetét!:) Ajánlom mindenkinek mert az írónő egyszerűen FANTASZTIKUSRA megírta! :O :)

Részlet

Sziasztok! Sajnálom, hogy még mindig nincs fent az első fejezet de kicsit hosszabb lesz mint terveztem...:S Addig is hozok nektek egy kis olvasnivalót amelyekben rendszerint kedvenc karaktereim találhatók. Természetesen Aqvarell szemszögéből írom, tehát ezek majd később [jóval később] benne lesznek a a történetben.
Mint ez az egész story, ez is az igazi Harry Potter könyvből van kivéve csak én átírom amennyire tudom. Nos, akkor jó olvasást!:)

5.könyv-Harry Potter és a Főnix Rendje

Elmélázva néztem Ron és Harry sakkpartiját. Mind ketten hangosan biztatták bábuikat amelyek egymást csépelték. Ginny és Hermione együttes erővel próbálták lefogni Csámpást, a görbe lábú, nyomott pofájú, vörös perzsamacskát. Mikor meghallottam a lépteket fejemben felidéztem a könyv részletet és tudtam, hogy lent szükség lesz rám. Szó nélkül felálltam az asztal mellől majd mikor Mrs.Weasley kinyitotta az ajtót kimentem mellette. Még hallottam amint tájékoztatja Harryt.
-Harry drágám, lejönnél, kérlek, a konyhába? Piton tanár úr szeretne beszélni veled. - a választ már nem hallottam de tudtam, hogy Harry csak most fogja felfogni a szavakat.
Lesiettem a lépcsőn de az aljánál már csak lábujjhegyen mertem lépkedni nehogy felriasszam a keretei közt alvó vértisztaság mániás Mrs.Black-et. A konyhába érve megláttam Piton professzort és a vele szemben ülő Siriust. Mind ketten meredten elnéztek a másik mellett. Mosolyra húztam a számat és megköszörültem a torkomat. Piton közömbös arccal felém fordult, de amint meglátott megpróbálkozott valami torz mosolyfélével.
-Jó napot Tanár úr. - köszöntem és végigmértem. Semmit nem változott az elmúlt pár hétben: bőre még mindig sárgás-fakó volt melyet egyenes szálú, zsíros, fekete haj keretezett. Orra ugyanolyan görbe volt és fekete szemei is vészjóslóan megvillantak amint belépett az ajtón Harry.
-Ülj le Potter! - parancsolta Piton és a maga melletti székre mutatott. Sirius [aki már gyerek kora óta ellenszenves volt Pitonnal, és a tanár is vele] hátradöntötte székét és gonoszul elmosolyodott.
-Örülnék, ha nem parancsolgatnál a házamban, Piton. - a tanár úr arca elszíneződött és most szürkés-rózsaszín árnyalatot vett fel, de nem tett megjegyzést. Harry elindult a székéhez, én pedig követtem. Egy széket húztam Piton és Harry közé majd kényelmesen elhelyezkedtem. Piton rám nézett és felvonta fél szemöldökét. Ugyan így ránézett Siriusra is majd Harryhez fordult.
-Négyszemközt kéne beszélnem veled Potter, de Black és Le Temps kisasszony...-mielőtt Sirius válaszolhatott volna, kihúztam magamat és közbeszóltam.
-Mint tudja tanár úr én már ismerem a történetet. Azt is tudom, mit akar tanítani neki és ki küldte. - elmosolyodtam, halványan még is kedvesen majd pillantásom Blackre vándorolt - Siriust pedig ismeri. Nemfog innen kimenni ha csak ki nem átkozza innen. Amit - szóltam emelt hangon mikor Piton szája széle felfelé görbült - nem fog megtenni. - a tanár úr orrcimpái megremegtek és savanyúan elmosolyodott.
-Ha ismered a történetet miért jöttél le? - kérdezte felvont szemöldökkel. Elpirultam és leszegtem szemeimet miközben olyasmit motyogtam, hogy " igazából is hallani akarom". Végül Piton rám hagyta és vissza fordult Harryhez.
-Az igazgató úr óhaja szerint a következő félévben oklumenciát fogsz tanulni.
-Hogy mit fogok tanulni? - kérdezte Harry. Piton szája felfelé görbült és jobbnak láttam közbeavatkozni.
-Oklumenciát azaz megtanulod lezárni az elmédet. Így véded meg a a külső behatolástól. - magyaráztam. Mellettem suhogó köpeny zaja hangzott fel. Piton karba tette a kezét és szinte elismerően nézett rám. Harry még mindig értetlenül nézett. Mielőtt feltehette volna a kérdést megválaszoltam.
-Azért kell tanulnod...Mert Dumbledore professzor jónak látja. De nem mondhatod el senkinek, főleg nem Umbridgenak. Bár azt hiszem ennyi eszed azért van. Jól mondom professzor úr? - néztem a jéghideg fekete szempárba. Piton bólintott majd gúnyosan hozzá tette:
-Kivéve az " ennyi eszed azért van" részt. - mosolyodott el. Nagyot sóhajtottam, megráztam a fejemet majd újra Harryhez fordultam.
-Piton professzor fogja tanítani neked. - mondtam és megpróbáltam rámosolyogni. A fiú azonban úgy nézett ki mintha azt a hírt kapta volna, hogy betiltják a Karácsonyt. Vállára tettem a kezem majd a szék nyikorgására felfigyelve megfordultam.
-Már megy, Professzor úr? - kérdeztem csalódottan. Reménykedtem benne, hogy ha elsimítom a Sirius-Piton vitát akkor a professzor marad. Sajnos későn kaptam észbe és Sirius szájából záporozni kezdtek a rosszindulatú megjegyzések.
-Jajj Aqva, nehogy visszatartsd a " professzor urat" . - felpattant a székről és Piton elé ugrott. A professzor megmarkolta a zsebében rejtőző pálcát. - Ha megtudom, hogy az oklumenciaórák ürügyén gorombáskodsz Harryvel, velem gyűlik meg a bajod! - Sirius fenyegetően mordult egyet de Piton arcán újra szétterült a gonosz vigyor.
-Megható az aggodalmad, de bizonyára észrevetted, hogy Potter az apjára ütött.
-Igen, észrevettem. - Sirius arcáról csak úgy virított a büszkeség.
-Elég! Hagyják abba! - kiáltottam és mutattam Harrynek, hogy ha kell fogja le Siriust. Ő bólintott én pedig sietve megkerültem az asztalt, hogy Piton mögé kerüljek.
-Vagyis olyan öntelt - ütötte tovább a vasat Piton -, hogy lepereg róla minden kritika. - Siriusnál betelt a pohár: félrelökte székét és elindult a bájitaltanár felé. Időközben mindketten elővették pálcájukat és egymás arcának szegezték. Megmarkoltam Piton talárját [Harry ugyanígy tett Siriussal] és minden erőmet bevetve próbáltam megállítani. Szerencsére a Weasley család, élén a felgyógyult Mr.Weasley-vel betoppant mielőtt elkiálthatta volna bármelyikük az első átkot.
-Meggyógyultam! Makk egészséges vagyok! - kiáltotta vidáman Mr.Weasley majd mikor meglátta a felettébb kínos jelenetet kerekre nyíltak szemei. - Merlin szent szakálla! Mi folyik itt? - kérdezte és először a Siriust visszatartó Harryre, majd rám meredt [már Piton varázspálcát tartó karjába kapaszkodtam. Elengedtem őt mikor láttam rajta, hogy elakarja rakni pálcáját. Suhogó köpennyel megfordult, de mielőtt kilépett volna az ajtón még Harryhez fordult.
-Hétfőn este hat órakor, Potter. - majd elindult a folyosón a kijárat felé. Miután becsukódott utána az ajtó begyűjtő bűbájjal magamhoz hívtam a neki szánt ajándékomat. Utána szaladtam és még mielőtt hopponálhatott volna, utána kiáltottam.
-Piton professzor! Várjon! Professzor úr! - a hó bokáig ért ami igazán megnehezítette a járást, még is a professzor már a Grimmauld tér sarkán járt. Mikor meghallotta a nyikorgó havat és a kiáltásomat unott képpel felém fordult.
-Mit akarsz? -mordult rám. Fintorogva elmosolyodtam.
-Lehetne egy picit kedvesebb is azzal aki karácsonyi ajándékot ad magának. - arcán leplezetlen meglepettség terült szét melyet hamarosan a gyanú váltott fel. Gondolom nem sok mindenkitől kap ajándékot, főleg azoktól nem akikkel eleve ellenséges.
-Miért akarnál te ajándékot adni nekem? - igaz is - gondoltam Miért adok annak az embernek ajándékot aki olyan igazságtalan mindig a Griffendélel, Hugrabuggal és a Hollóháttal?
-Talán így elhiszi, hogy tudom mit rejt a jövő. - mondtam végül, s átadtam egy ketté hajtott lapot. Gyanakodva végigmérte majd, majd összeszűkült szemmel átvette. Kinyitotta és akkor kerekre nyíltak szemei. Azokban a mindig hideg fekete szemekben most valami megcsillant. Talán könny, talán szeretet...Jó volt látni, hogy a gyűlölet maszkja lehull a professzorról és helyébe melegség költözik egy pillanatra. Elakadozó szavakkal próbált mondani valamit amit akár egy köszönömnek is vehetek.
-Tudom, hogy mennyire szerette Lily Evanst. - suttogtam s mutató ujjammal a Lilyt ábrázoló rajzra mutattam. A professzor bólintott és láttam, hogy a maszk újra elkezd körülötte épülni. Fekete szemét [amelyben a melegségnek már csak az utolsó szikráját lehetett látni] belefúrta az enyémbe majd az utolsó szikrákat egyetlen szóba sűrítette:
-Köszönöm!

Hát ennyi lenne.:) Ez nekem nagyon tetszik bár a lényeget csak és kizárólag azok érthetik akik olvasták a Harry Potter mind a hét részét. Ilyen kis részleteket még valószínűleg hozni fogok!:)